Peti és Szandra esküvőjén egy éve még csak ceremóniamesterként vettem részt az esküvő szervezésében, majd úgy döntöttek, hogy azt is szeretnék, hogy én adhassam őket össze szertartásvezetőként. Számomra megtisztelő volt, hogy bíznak bennem és számítanak rám, így igyekeztem az elképzelésük szerint tartani a nagy napjukat. Szandra nagyon tudatosan és ügyesen készült játékokkal a lagzira és a megerősítő ceremóniájuk is szuper volt: whiskey-cola összeöntésével koronázták meg a házasságkötésüket. Mókás, laza pár, szuper és bulis násznép, akik benne voltak minden játékban, illetve egy gyönyörű helyszín, a Hubertus fogadó Gézaházán adott lehetőséget életük eddigi legszebb napjának megünneplésére. Imádtam minden pillanatát és öröm volt a részesének lenni, köszönöm nektek. Peti és Szandra! Legyen nagyon szép életetek így együtt!