CEREMÓNIA és SZERTARTÁSVEZETÉS Viki és Zsombor, Veszprém, 2022. augusztus 27.

Viki (aki egykori tanítványom volt) és Zsombor esküvőjére nagyon készültünk, meglepetésekből sem volt hiány ezen a gyönyörű napon. Fiatalok, boldogok és szerelmesek, és nagy napjuknak a szépséges környezetben lévő Malomkert és még szebb udvara adott helyszínt. A lebonyolításban Dotti Szabó segített, aki szintén egykori tanítvány. A csodás dekorációért Ottila Virág és Dekor Stúdiónak lehettünk nagyon hálásak. A szívet melengető fotókért pedig köszönet Aczauner Gábornak. Aki pedig arról gondoskodott, hogy sokat táncolhassunk, ő nem más, mint Mits Roland. Szóval szuper csapat és násznép gondoskodott arról, hogy az ifjú pár nagy napja még ragyogóbb legyen. Vikit Zsombor csak a szertartáson láthatta először és bevallom őszintén, még én is elérzékenyültem az első pillantásuk során, hiszen annyira megható volt látni a könnyes szemüket. A megerősítő ceremóniájuk levendulás méz készítése volt, hiszen Zsombor méhészkedik. Meglepetésben is részesült a házaspár, hiszen a násznép az esküvő előtti napokban egy táncot tanult be, amit az este folyamán elő is adtunk, hiszen mindent a párért! Egy korábbi közgázos molinó is előkerült, melyen Viki szerepel, előidéztük a középiskolás éveket, és mint kiderül, igencsak sokan jártak a Közgázba a násznépből. Szóval egy csodás és emlékezetes esküvő volt Viki és Zsombor életének egyik legszebb napja. Köszönöm, hogy a részese lehettem, mint szertartásvezető, ceremóniamester és egy kicsit ennél több is. Kívánom nektek, hogy még száz évig legyetek ilyen boldogok!