Kedves Krisztina!
Igazán megható és személyes szertartást kaptunk Tőled. Köszönjük, hogy a részese voltál a nagy napunknak! Minden jót kívánunk! 😊
– Ilona és Zoli
Kriszta volt a legjobb választás az esküvőnkre. A szertartásra olyan beszédet kaptunk Tőle, melyen az egész násznép együtt sírt, majd nevetett. Ceremóniamesterként kifogástalanul irányította az egész esküvőt, nekünk már csak kellett figyelni, hogy jól érezzük magunkat. A vendégek közül többen is kérdezték, hogy volt-e ismeretségünk Krisztával az esküvő előtt, mert olyan közvetlennek és barátinak tűnt nekik a kapcsolatunk, mindenki meglepődött, mikor kiderült, csak az esküvőszervezés alatt találkoztunk. Köszi mindent, még egyszer, Kriszta!🧡
– Szandi és Peti
Tökéletes volt minden! Köszönjük a személyre szabott és felkészült beszédet.🙂
– Ditta és Gergő
Nagyon jó döntés volt Krisztinát felkérni az esküvőnkre szertartásvezetőnek, nagyon szép, személyre szóló és megható beszédet mondott. Nagyon kedves és figyelmes volt velünk végig és a szervezésben is segített. Nem kellett semmi miatt aggódnunk, mindent kézben tartott és mindenre odafigyelt. Köszönjük!🙂
– Regi és Máté
Kedves Kriszta!
Nagyon köszönjük Neked a mérhetetlen kedvességet, odafigyelést és törődést, amit kaptunk Tőled, nem csak a Nagy napunkon, de az azt megelőző időszakban egyaránt! 🥰 Köszönjük a csodaszép beszédet, amivel a szertartáson megajándékoztál minket!! A meghatódottságtól könnyes szemek, vagy éppen a mosolygós pillanatok bizonyítják, hogy milyen szép és érzelmekkel teli is volt a ceremónia! ❤️ Mindez és a sok pozitív visszajelzés a násznéptől igazolja, hogy a legjobb szertartásvezetőt választottuk személyedben! 😊 Nem utolsó sorban pedig köszönjük a lelki támogatást az időjárást illetően! Hisz mikor már nem hittünk benne, hogy bizony szép időnk lesz, te akkor is hittél benne és biztattál bennünket! 😇 Végül csodaszép időben, gyönyörű szertartás keretei között mondhattuk ki az IGENT! 🥰😍
Köszönünk Neked mégegyszer mindent!! ❤️🥰
– Brigi és Laci
Kedves Kriszta!
Fantasztikus ember vagy, és az a tisztelet, alázat, szeretet, ami belőled árad a munkád iránt, egyszerűen leírhatatlan érzés, mert ez csak átélni, megélni – csak Veled együtt lehet. Nagyon hálásak vagyunk a kedvességedért, biztató és megnyugtató szavaidért, és a köszönetért, amelyet megfogalmaztál szüleinknek, és mind a 7 gyermekünknek. Csodálatos szertartást tartottál nekünk. Szem nem maradt szárazon, csak pozitív visszajelzést kaptunk családtagjainktól és barátainktól. Férjemmel imádtuk minden egyes pillanatát, meglepetését. Nálad jobb szertartásvezetőt soha nem találtunk volna! Nagyon szépen köszönjük!
– Ildikó és Zsolt
Kedves Mindenki, aki épp az esküvőjét tervezi!
Nehéz valóban újat mondani a Krisztáról mert minden elhangzott szinte és minden egyes szó igaz is…. Amennyiben egy profi, mindenre odafigyelő és rutinos szakembert kerestek-Ő a nektek megfelelő. Köszönjük, hogy a sors hozzá vezetett, hogy még egy fantasztikus fotóst is ajánlott. ❤️ Valóra vált az álom esküvőnk, melyről azóta is mindenki áradozik. Sokan kérdezik, hogy honnan tudtunk róla és hogy olyan szép szertartást vezetett le, hogy “beleszerettek” 😁 Remélik Vegasba is elmenne velük 😉
A legjobban pedig az öcsém fejezte ki a véleményét: “olyan szépen beszélt, hogy simogatta az ember lelkét “!
Mindent köszönünk…kívánunk még sok megható szép pillanatot! ❤️
Mindent köszönünk! ❤️
Erről a napról még sokat és sokszor fogunk beszélni! Ebben neked is oroszlán részed volt!
Mindent köszönünk szépen, szuper volt minden, ötletes és vagány játékokat hoztál nekünk.
– Ilus és Janó
Kedves Kriszta!
Nagyon hálásak vagyunk a kedvességedért, biztató és megnyugtató szavaidért, tanácsaidért…. és mindenért amit Tőled kaptunk. Csodálatos szertartást tartottál nekünk. Szem nem maradt szárazon, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk családtagjainktól és barátainktól. Férjemmel imádtuk minden egyes pillanatát. Nálad jobb szertartásvezetőt keresve sem találtunk volna! Köszönünk mindent! ❤️
– Ivett és Krisztián
A lehető legjobb döntés volt Krisztát felkérni az esküvőnkre, mint szertartásvezetőt. Nagyon szép és megható ceremóniát tartott.
Csak ajánlani tudom mindenkinek Őt, nagyon kedves és segítőkész.😊
– Eszter és Zsolt
Kedves Kriszta!
Köszönjük a csodálatos szertartást, a rengeteg ötletet, segítséget, biztatást!
Mindenkinek szívből ajánlunk, mert örök élményben lesz része annak, aki Téged választ.
Pozitív kisugárzásod még a nagy napon is óriási megnyugvást ad.
3 szertartásunk volt (polgári, templomi és Kriszta által tartott) és a legszebb, legszemélyesebbre szólót Tőled kaptuk! és nem csak szerintünk, a vendégek szerint is 😊
Köszönünk mindent!
Szandra és Gábor
u.i.: ha x év múlva újra megerősítjük a házasodunk akkor is Téged választunk!🤣
– Szandra és Gábor
Nagyon szépen köszönjük a kedves szavakat, csodálatos pillanatokat éltünk át neked köszönhetően. 😍😍😍
– Kriszi és Potti
Kedves Krisztina🤗
Te vagy a legjobb!.. Hogy miért?? A szertartásod szuper személyes volt és rólunk szólt!
A kedvességed, amit kaptam az első találkozásunkon csak még inkább megerősített abban, hogy igen!..nekünk csakis Te tarthatod a nagynapunkon a szertartásunkat!
Szavakkal nem kifejezni amilyen átérzéssel mondtad el a beszédet, amit kimagasló fogalmazással állítottál össze.
Velünk együtt mosolyogtál és velünk együtt könnyeztél örömünkben, ami ismét csak azt bizonyítja, hogy csupaszív vagy, és mindenkinek erre van szüksége ezen a gyönyörű napon.
Köszönjük Neked ezt a csodát amilyenné tetted a Mi különleges napunkat!❤️ – Piroska és Gábor
Kedves Kriszta! Köszönjük szépen a meghitt, személyes, megható szertartást amit kaptunk tőled. Életünk legszebb napját élhettük át amihez hozzájárultál egy csodálatos, profi beszéddel ami rólunk és családunkról szólt. Köszönjük örök emlék marad. Szandra és Rajmi 😍❤️
– Szandra és Rajmund
Kedves Kriszta! Először is nagyon nagyon-nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen gyönyörű esküvőt varázsoltál nekünk! Mindig is erről álmodtam, hogy ennyire szívhez szóló és igazán megható legyen a ceremónia. Elmondani nem tudom mennyire boldogok vagyunk! Gyönyörűen beszélsz, káprázatos a kisugárzásod és tényleg mesés, amit művelsz! Annyira jól sikeredett a ceremónia, hogy szinte egész idő alatt csak úgy potyogtak az örömkönnyeim! Nagyon-nagyon megható volt, és személyes. Valahogy nem bírom szavakba önteni, csak annyit tudnék írni, hogy KÖSZÖNJÜK!
Szívből ajánljuk minden párnak!❤️
– Dorina és Laci
Egy barátunk ajánlásával találtuk meg Krisztát. Az első találkozás után tudtuk, hogy azt szeretnénk, ha Ő adna minket össze. A szertartás nagyon személyes és megható volt, pont ilyet szerettünk volna, ezért ezúton is szeretnénk megköszönni az általa szerzett meghitt pillanatokat a nagy napon. Szívből ajánljuk minden párnak, aki szeretné személyessé tenni a nagy napot. ? – Kinga és Bálint
Esküvőnkre Krisztát kértük fel szertartásvezetőnek, ami nagyon jó döntés volt, személyében egy profi szolgáltatót ismertünk meg! Kezdettől fogva nagyon jó volt az együttműködés, elsőre megtaláltuk a közös hangot. A szertartás pont olyan volt, ahogy elképzeltük, abszolút személyre szabott, megható de mégis vicces formában, gyönyörűen mesélte el a történetünket, ami a násznépnek is nagyon tetszett! Szívből ajánljuk Krisztát a jegyes pároknak! – Fanni és Balázs
Az esküvőnk kezdeti tervezésekor már biztosak voltunk benne, hogy egy személyes, rólunk szóló szertartást szeretnénk. Egyik ismerősünk ajánlására felvettük a kapcsolatot Krisztával, és végül felkértük, hogy legyen a szertartásvezetőnk és a ceremóniamesterünk is egyaránt. A szertartás pontosan olyan lett amilyennek szerettük volna, összefoglalta a mi történeteinket, ami egyszerűen tökéletes volt, és a vendégeinknek is nagyon tetszett a meghitt és személyes szertartás. A szertartást követő lagziban is folyamatosan mindent kézben tartott, bármilyen kérdéssel/kéréssel tudtunk hozzá fordulni. Remek játékokat talált ki, amelyek bevonták még jobban a násznépet az estébe. Szívből ajánljuk mi is minden párnak! ? Köszönünk mindent! – Réka és Balázs
Kedves Kriszta! ❤️
Nagyon örülünk, hogy Téged választottunk a legszebb napunkra szertartásvezetőnknek!
Már a konzultáción is lenyűgöztél minket a határozottságoddal, mindenre volt ötleted/javaslatod aminek nagyon örültem, hiszen egy menyasszonynak rengeteg dologra kell figyelnie, de melletted azt éreztem, hogy ami terhet csak lehetett levettél a vállamról. Az esküvő előtti napokban is nagyon jól estek az érdeklődő üzenetek, biztató szavak a nagy nap reggelén. A szertartásra pedig olyan szép szöveget írtál nekünk, hogy még a macsó “gyúrós haverok” is megkönnyezték. Gratulációkor többen is megjegyezték, hogy ilyen szép és egyedi szertartásban még nem volt részük! Mindamellett hogy kellemes a hangod, csinos is vagy, a kisugárzásoddal pedig mindekit leveszel a lábáról!
Nagyon szépen köszönjük mégegyszer, hogy ilyen emlékezetessé tetted a NAGY napunkat! ❤️ – Csilla & Tamás ?
Kriszta Szertartásvezetőként vett részt a Nagy napunkon, nagyon szép volt. Nagyon jó volt a szertartás és mindent nagyon köszönünk neki, hogy csodálatos napot csinált nekünk. Köszönjük Szépen❤️? Gyönyörű volt a Szertartás, nagyon szép volt minden a beszéded, a Verseid, és a Mosolyod.?❤️ Köszönjük ezt a csodálatos napot neked!!? – Vivi & Peti
Krisztit szertartásvezetőnek kértük fel az esküvőnkre. Már az első pillanattól nagyon szimpatikus, segítőkész volt. Mindenre gondolt a szertartással kapcsolatban, és egy nagyon megható, gyönyörű és személyes szertartással tette felejthetetlenné a Mi napunkat. Szívből ajánljuk mindenkinek. ?Köszönjük! – Nelli & Barni
Nagyon szépen köszönjük Kriszta! Csodálatos volt a szertartás, bearanyozta a napunkat ?❤️ – Andi & Ádám
Köszönjük szépen, csodás volt! – Antónia & Ádám
Krisztit szertartásvezetőnek kértük fel esküvőnkre. Már az elején nagyon szimpatikus volt számunkra a kedvessége a nyitottsága miatt. Mindenre odafigyelt és tájékoztatott minket. Ami nekünk nagy segítség volt, hiszen volt olyan amire nem is gondoltunk a szertartást illetően. Ebben a helyzetben igen csak rezget a léc alattunk a dátumunkat illetően, de Kriszti végig pozitívan állt hozzá, és tényleg megtarthattuk! Szívből ajánlom mindenkinek egy gyönyörű szertartással tette felejthetetlenné ezt a gyönyörű napot! Köszönjük! – Roxi & Dani
A vírushelyzet a mi életünket is átszervezte, 2020-ban csak a polgári szertartást tudtuk megtartani, a lagzink eltolódott egy évvel. Így jött a képbe Kriszta. Már első, online egyeztetésünk alkalmával nagyon szimpatikus volt számunkra, hamar kiderült, hogy jól tettük, hogy őt választottuk szertartásunk levezetésére. Végig biztatott és nyugtatott, hogy minden rendben lesz, és gyönyörű napunk lesz, és így is lett. Olyan örömmel üdvözöltük egymást a nagy napon, mintha régi barátnők lennénk, és valóban olyan is volt, mintha rég ismerne minket. Célzott kérdései alapján gyönyörű és finom humorral vegyített beszédet írt nekünk, igazán ránk illett, profin levezette a szertartást! Gyönyörű és meghitt volt. Most sem választanánk mást, köszönünk mindent! Jó szívvel ajánljuk Őt minden házasulandó párnak! – Petra és Gábor
Kriszta ceremóniamesterként segítette a lakodalmunk gördülékeny megvalósulását. ?Nagyon örülünk, hogy ő fogta össze! A játékokat, a szervezés menetét mindenki dícsérte! ?Kérdéseinkre mindig készséggel válaszolt az előkészületek során! A leendő mennyasszonyoknak csak ajánlani tudom! Köszönjük szépen a konstruktív együttműködést! ??? – Barbi és Balázs
Az idei év egyik első lakodalmát segítette ceremóniamesterként Kriszti. ? Együtt izgultuk végig a covid nehezítette időszakot.
Már az első találkozásnál nagyon szimpatikus volt. Tetszett nekünk, hogy nem megy a „hagyományok” szerint, úgy terveztünk mindent, ahogy mi szerettük volna. Ha volt olyan, amiben nem voltunk biztosak, akkor Kriszti több verzióval állt elő, tehát tapasztalt, rutinos! A beszélgetések alatt úgy éreztük, mintha már régóta ismerősök lennénk, olyan barátságos a természete!
Az esküvő napján úgy állt mellettünk akár egy családtag. Csendben vitte a hátán a napot. Észre sem vettük, de már el volt intézve, meg volt beszélve a helyszínnel, vagy a többi szolgáltatóval minden.
Ami pedig számomra a legfontosabb volt, hogy nem csak a teendőket vette le a vállamról, de lelki támaszként is ott volt, kedves mosolyától hamar el is felejtettem miért kéne izgulnom! ?
A násznép visszajelzése alapján pedig elmondhatom, hogy mindenki odáig volt érte! Mindenkinek tetszett a személyisége, illetve az, ahogy a Nagy Napot levezényelte! ?
Mindent köszönünk Kriszti, örülünk, hogy megismerhettünk és velünk voltál! ❤️
Kriszta nemcsak a ceremóniamester volt, hanem a jobbkezem és a támaszom. Azt hiszem egy ilyen eseményre nem is lehetne jobb választás. Nyugalmat sugárzott, mosolygott, kedves volt mindenkivel és ezáltal még meditálni is tudtam volna, annyira megnyugtatott a jelenléte és a személyisége.
Szeretném zárójelben megemlíteni, hogy számomra nagyon fontos volt, hogy olyan személy legyen a CM, aki szépen, tisztán, érthetően és beszédhibáktól mentesen vezényli le a Nagy napot. Kriszti pedig pont ez a személy, mert kellemes orgánummal rendelkezik és nagyon szépen beszél! ?
– Cintia és Attila
Kriszta ceremónaimesterként profik módjára végezte el feladatát és még annál is többet. Köszönünk mindent, egy felejtheteten esküvőt varázsoltál nekünk is. Bátran merem ajánlani bárkinek!
Nagyon szépen köszönjük hogy levezényelted az esküvőnket! Remek volt a hangulat és mindenki nagyon jól érezte magát. Mindenkinek bátran ajánljuk! ❤️ – Laura és Máté
Kriszta szertartásvezetőként és ceremóniamesterként is megtett mindent, hogy mindenki jól érezze magát az esküvőnkön, bátran ajánlom mindenkinek. Mindenben segített és nagyon jó tanácsokat adott. Mindent köszönünk, nagyon jó nap volt! ? – Petra és Fecó
Krisztát az esküvőnkkel kapcsolatban kerestük fel, és már az első találkozás közben tudtuk, hogy ő az, akit keresünk: szuper kedves személyisége van, megbízható, humoros, és nagyon könnyű megtalálni vele a közös hangot. Egy percig sem kellett izgulnunk az esküvőnk napján, mert mindenre gondolt, előtte a napokban is folyamatosan kapcsolatban voltunk, nem sajnálta az energiát és a szabadidejét, hogy megnyugtasson minket, hogy 11 óráig is lehet emlékezetes esküvőt tartani. A szolgáltatóink és a vendégeink egyaránt imádták. ? Nagyon ajánlom mindenkinek, aki nem egy “idegent” szeretne ceremóniamesternek, hanem valakit, akiben már az első pillanattól kezdve tudja, hogy megbízhat, és azon dolgozik, hogy az esküvőjük napját tényleg tökéletessé tegye. – Viki és Gábor
Idén (2020) Szeptemberi lagzinkra kértük fel Krisztát.
Az esküvő előtt többször is beszéltünk. Hamar kiderült, hogy ért a dolgához, mert már a beszélgetésekre is nagyon felkészülten érkezett. ? A jelenlegi helyzet nem könnyítette meg a problémánkat, azonban Kriszta jogi segítséggel is jött ( van a házasulandóknak érdekvédelmi csoportja, ti ezt tudtátok? ? ) ! Az előkészületek során bármikor bizalommal kereshettük bármilyen kérdéssel/kéréssel!
Az esténk rendkívül gördülékenyen ment, hála Krisztának! Bármi hagyományoktól eltérőt szerettünk volna ő nyitott volt rá, remek játékokkal készült. Nagyszerű volt a hangulat az egész este folyamán, és az elkerülhetetlen “katasztrófákat” is profin sikerült megoldania!
Bátran, nagy bizalommal és sok szeretettel tudjuk ajánlani bárkinek munkáját! – Marianna és Dávid
Kriszta nagyon kedves, segítőkész, nem tudtam olyan kérdést feltenni, amire ne lett volna válasza, menetrendtől kezdve a fodraszon át, bármivel kapcsolatban. ?
Pozitív kisugarzásával, és odafigyelésével segítette a Nagy nap bakimentes lefolyasat. Visszafogottan, de határozottan tartotta kézben az eseményeket.
Köszönjük ? – Regina és Peti
Csodálatosan szép szertartás kaptunk Balatonakarattyán a magasparton!??? Bátran ajánljuk mindazoknak, akik egy kiváló Szertartásvezetőt és ceremóniamestert keresnek! – Niki és Zsolt
Krisztát csak ajánlani tudom
😉 Nálunk ceremóniamesterként emelte a hangulatot és sikeresen összehozta azokat a vendégeket is, akik az esküvő előtt nem is ismerték egymást. A násznép is csak pozitívan nyilatkozott róla
– Zsófi és Zoli
Krisztinával elsőre megtaláltuk a közös hangot, nagyon empatikus, ugyanakkor profi! Esküvőnkön egy személyben volt szertartásvezető és ceremóniamester, kézben tartotta a dolgokat, levette a vállunkról a feladatokat és megható szertartást celebrált, csak ajánlani tudjuk
– M&Z
Már az első konzultációkor tudtuk, jól választottunk. Éreztük, hogy Nálad jó helyen lesz az irányítás!
Mindent úgy vezényeltél le, ahogy azt elképzeltük. Kedves vagy és közvetlen.
Mint a család jó barátjára tekinthettünk Rád, nem pedig mint szolgáltatóra!
Tökéletesen illettél az esküvőnk hangulatához és hozzánk! Hálásak vagyunk, hogy életünk legszebb napján közreműködtél és általad csak Egymásra és szeretteinkre koncentrálhattunk!
A násznéptől is csak pozitív visszajelzéseket kaptunk.
“de jó, hogy végre nem kellett hallgatni a reggel vágták le a tyúkot szöveget“
“milyen kedves volt”
“milyen gyönyörű volt”
“de jó volt az a játék” és még sorolhatnám……..
Köszönjük– Regina és Krisztián
A mi esküvőnkön Kriszta volt a ceremóniavezető.
Hálásak vagyunk neki,hiszen profi módon irányította az egész esténket.
Egy nagyon kedves közvetlen embert ismertünk meg a személyében.? – Nóri és Joci
Csodaszép szertartás volt, nagyon szépen köszönjük még egyszer a szépséges beszédet, ceremóniát! ❤️ Imádtuk minden percét!
– Évi és Gábor
Köszönjük szépen a mi nagy napunk levezénylését! Minden tökéletesen alakult, melyet többek között Kriszta profi munkájának, határozottságának, pozitív kisugárzásának köszönhető. Vendégeink visszajelzése is ezt mutatja. Szeretettel ajánljuk Őt! – Dóri és Kristóf
Nagyon tetszett a szertartás, mindkettőnk nevében mondhatom. Minden szavad a szívünkig hatolt. Tényleg azt mondtad el, amit leírtunk neked az ismerkedésünkről, de gyönyörűen át fogalmazva. Az egészet végig tudtam volna sírni egyébként.
Nagyon szépen köszönjük a gyönyörű szertartást ! ❤️ – Karolina és László